Idén is működik a „levelező tagozat”

2020. november 21. 16:09
Idén is működik a „levelező tagozat”
A Gönyűi Polgárőr Egyesület és az általa koordinált Ifjú Gönyűiek Közössége tagjai minden évben közreműködtek a templomkert lehullott leveleinek összegyűjtésében.
Idén a járványhelyzet némi zavart okozott, és alapos átgondolást igényelt, de aztán beindult a „levelező tagozat”. Igaz – talán az óvatosság, a távoktatás, vagy egyéb okok miatt –a korábbi éveknél kevesebben aktivizálták magukat, de az elvégzendő feladathoz és a gyülekezés, távolságtartás szabályainak betartása miatt, elegen voltak.

A vírushelyzet miatti óvintézkedések és a védőfelszerelés kissé nehezítette a munkát, azonban az önkéntesek lelkesedésén ez nem látszott. Ifjú és felnőtt tagjaink - vigyázva egymásra és magukra – sikeresen megoldották a vállalt feladatot. A három nap délutánjára szervezett levelezés elérte célját, a templomkert levéltelenül várja a betérőket.

Dicséret illeti a fiatal levelezőket!

szöveg: Horváth Attila