Kábítószergyanús anyag a zsebben

2016. június 11. 18:49
Kábítószergyanús anyag a zsebben

A debreceni rendőrök a polgárőrökkel közösen egy férfival szemben intézkedtek, akinek a zsebében kábítószergyanús anyagot találtak.

A rendőrök 2016. június 10-én 19 óra 20 perckor az Őrláng Polgárőr Csoport polgárőreivel közösen Debrecen, Kassai úton járőröztek, amikor a Kurta utcai kereszteződésben megláttak egy gyanúsan viselkedő férfit, akit igazoltattak. A Kertségi Rendőrőrs járőrei átvizsgálták a helyi lakos ruházatát is, amely során a zsebében újságpapírba csomagolt kábítószergyanús anyagot találtak, amit lefoglaltak. A Debreceni Rendőrkapitányságra előállított N. Lászlóval szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott. A nyomozók a 22 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd szabadon bocsátották.
A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szakértő bevonásával – folytatja a nyomozást.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság