Elismerő oklevél az alapítóknak

2016. június 27. 21:08
Elismerő oklevél az alapítóknak
Tíz éve huszonketten vállalták az önkéntes bűnmegelőző szolgálatot Kálom. A június 25-i falunapon mások mellett őket is ünnepelték a fennállásának tízedik évfordulóját ünneplő egyesületben.
Korábban több kísérlet is történt Kál településen, hogy létrehozzák a polgárőrséget. A kezdeti lelkesedés azonban mindannyiszor érdektelenségbe fulladt. Ezt követően, tíz évvel ezelőtt az akkori polgármester, Tompa Vilmos arra kérte Kárpáti György nyugdíjas agrármérnököt, hogy élessze újjá a bűnmegelőző civilszervezetet. A hívó szóra több mint harminc helybeli jött össze az első megbeszélésre, a lemorzsolódás után közülük huszonketten vállalták a rendszeres szolgálatot.
Mint Kárpáti György, a csoport alapító elnöke elmondta, az első években a saját pénzükből, illetve a tagdíjakból tankolt négy-öt magánautóval járőröztek a közterületen. Első esetük a közeli autósztrádán történt éjszakai baleset észlelése és jelentése volt, később számos gyanús személyre, a körzetben tevékenykedő bűnözőre hívták fel a rendőrök figyelmét. Időközben új öltözettel, felszereléssel és járőrautóval gyarapodtak, s mind a község lakossága, mind pedig a polgárőrség országos és megyei elnöksége elismerően nyilatkozott a tevékenységükről. Kalcsó Sándor, a csoport jelenlegi elnöke 2012-ben a Polgárőr Érdemkereszt kitüntetés arany fokozatát vehette át az OPSZ elnökétől, az elmúlt évben pedig Balla Károlyné a kitüntetés bronz fokozatát érdemelte ki.

A napjainkban 26 fős egyesület a június 25-i falunapon ünnepelte fennállásának tízedik évfordulóját. Ebből az alkalomból emléklapot adományoztak az alapító, s ma is szolgálatot teljesítő Kárpáti Györgynek, Váradi Ferencnek, Németh Istvánnak, idősebb Tóth Bélának, Balla Károlynénak, Balla Károlynak és Kalcsó Sándornak, akiknek a falu közössége nevében Morvai János polgármester kívánt további eredményes szolgálatot.