Elektromos járművet kapott a mozgáskorlátozott polgárőr

2012. december 02. 10:41
Elektromos járművet kapott a mozgáskorlátozott polgárőr

A helyi polgárőr egyesület elnökhelyettese számára saját lakása egyet jelentett börtönével, miután két és fél éve egyik lábát amputálták. A polgárőr az Országos Polgárőr Szövetség, a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség, és a Police Magyar Közbiztonsági Alapítvány összefogásának hála újra képes rendesen közlekedni.

Segítettünk egy emberen, egy polgárőr társunknak - aki az egyik lábát elveszítette- és vásároltunk neki egy elektromos háromkerekű kerékpárt.  Közös összefogás és a Police Alapítvány anyagi segítsége tette mindezt lehetővé. Az Országos Polgárőr Szövetség régóta partnere az alapítványnak és évi egymillió forinttal hozzá is járulunk a karitatív munkájához.  Ezen túlmenően a kerékpárvásárláshoz a helyi Somogy Megyei Polgárőr Szövetség is betársult ötvenezer forinttal. Örömömre szolgál, hogy egy olyan önzetlen emberen, aki a kezdetektől a polgárőrséget, a közbiztonságot szolgálja, segíthettünk”-nyilatkozta Kolozsi József, az Országos Polgárőr Szövetség gazdasági elnökhelyettese.

Fellai József, mozgáskorlátozott polgárőr, ez év szeptemberében kért segítséget az Országos Polgárőr Szövetségtől, amelynek ülésén elhangzott, hogy egy elektromos autó nagyon megkönnyítené a polgárőr mindennapi életét, de ezt sajnos anyagi helyzete nem teszi lehetővé. Az ülésen éppen ott volt Kosztka Gyula, a Police Magyar Közbiztonsági Alapítvány igazgatója is, aki felajánlotta segítségét.

        A Police Alapítvány természetesen azonnal felajánlotta a segítséget- mondta el lapunknak Kosztka Gyula. – Polgárőr társunk eddigi példamutató és önzetlen szolgálata után nem is lehetett más a dolgunk. Mivel a golfpályákon használt elektromos autók a közlekedésben nem vehetnek részt, és még egy mozgáskorlátozottak részére beszerezhető „moped autó” fenntartása is erősen megterhelné a család költségvetését, ezért egy Schwinn Csepel gyártmányú háromkerekű elektromos kerékpárra esett a választás. A kiválasztott típust kifejezetten mozgáskorlátozottak részére értékesítik, így a célnak minden szempontból megfelel – mondta az alapítvány igazgatója.

Fellai József, először alig jutott szóhoz a meghatódottságtól. „Két és fél éve, hogy levették a lábam, és azóta úgymond a saját lakásom volt a börtönöm.”-mondta.

Fellai József mozgáskorlátozottá válása előtt az egyesület elnökeként dolgozott, amelynek alapítása óta a tagja. Egészségi állapota ugyan megváltozott, mégis maradt az egyesületben, és elnökhelyettesként ma is folyamatosan dolgozik. Szolgál. Mindig is szívügyének tekintette települése biztonságát, amelynek érdekében korábban rendszeresen vállalt járőrszolgálatot.

Lehet azt mondani, hogy Józsi is egy fanatikus polgárőr, aki több mint 10 éven át szívvel-lélekkel tette a munkáját. Szükségből hozta létre a polgárőr egyesületet, de mára bebizonyosodott, hogy Mikében a közbiztonság mérföldkövekkel javult, és el lehet mondani, hogy Mike a biztonságos települések közé tartozik.” - mondta Peszt Péter, a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnöke.

Fellai József nem egész három évre idejének nagy részét a lakásában töltötte. Ennek most vége szakadt. A kerékpár átvételekor örömmel jelentette ki, hogy ismét közterületi szolgálatba áll, és új járműve segítségével megint szolgálni fogja a falut.

A település vezetésének nagyon jó kapcsolata van a polgárőrséggel, amelynek szinte az önkormányzat az egyedüli támogatója, az viszont nagyon megbecsüli a polgárőröket, illetve azok munkáját. Tóth Árpád polgármester kiemelte, hogy például Fellai Józsefnek és családjának is megpróbálnak folyamatosan segítséget nyújtani, hogy a mindennapjaik könnyebben teljenek. Fellai Józsefné külön megköszönte az önkormányzat, kiváltképp a Tóth Árpád polgármester önzetlen segítségét.

Nem csak az önkormányzat volt az egyetlen, aki a kezdetektől segítette a Mikei polgárőrség elnökhelyettesét. A Kaposfői polgárőrök vezetője Pitz Sándor a megyei polgárőr szövetség elnökhelyetteseként is sokat segített abban, hogy ez az „álom” valóra váljon.

Sanyi bácsival kezdtük el ezt az egész dolgot. A szívem legmélyéből nagyon szépen köszönöm neki! Sanyi bácsi, a Jóisten áldjon meg! Nagyon szépen köszönöm a Somogy Megyei Polgárőr Szövetségnek, hogy kiálltak mellettem. Köszönöm az Alapítványnak is a támogatást.”-mondta könnyes szemekkel Fellai József.

 

Magyar Márk László (RádióP) és G. P.