Ifisek versenye Magyarhomorogon

2014. július 31. 11:13
Ifisek versenye Magyarhomorogon
Gyerekeknek és fiataloknak szervezett versenyt a Magyarhomorogi Polgárőr Egyesület, hogy ezzel is népszerűsítse a településen a polgárőrséget, valamint felkészítse őket a bűnmegelőzésre.
Nagy nap volt a település életében 2014. július 24-e. A Magyarhomorogi Polgárőr Egyesület megalakulása óta először szervezett versenyt a diákok részére. A rendezvény végrehajtása szervesen kapcsolódott a nyári szünet alatti "Erzsébet tábor" programjaihoz.
Magyarhomorogi polgárőrök az IFI versenyen
Magyarhomorogi polgárőrök az általuk szervezett ifjúsági versenyen

Hosszú előkészítő munka után kezdődött el a verseny. Hét csapat, 28 fővel sorakozott fel az ünnepélyes megnyitóra. Amberboyné Irma táborvezetőnek és Miklós József a polgárőr egyesület titkárának lelkesítő köszöntő szavai után kezdetét vette a verseny, melynek során hét állomáson a polgárőrséggel, valamint a falu életével kapcsolatos elméleti kérdésekre kellett választ adniuk a fiataloknak, továbbá gyakorlati feladatok végrehajtásáról kellett számot adniuk a csapatoknak.
A verseny szoros volt. Az első és a hetedik helyezett csapat között csupán négy (!) pont különbség döntött, ám ez a csapatok lelkesedését és szorgalmát nem befolyásolta. A verseny végén következett az eredményhirdetés, melynek során a 4-7. helyezett csapatok oklevelet, az 1-3. helyezett csapatok az okleveleket és kupákat vehettek át a polgárőr egyesület elnökétől.
A csapatok a polgárőr szervezet által felajánlott jégkrém és üdítő elfogyasztásával, valamint az "Erzsébet tábor" által szervezett diszkóval zárták a napot - tudtuk meg Miklós Józseftől, a Magyarhomorogi Polgárőr Egyesület titkárától.