Polgárőrség, Rendőrség és a Lakosság eredményes összefogása a falurombolás ellen

2014. március 10. 10:41

A bűncselekmények visszaszorítása, és a felderítési mutatók javítása érdekében az Egyeki Polgárőrség az Egyeki hírmondón megjelent írással, és minden háztartásba eljuttatott szórólapjával felhívta a lakosok figyelmét a településen jellemző bűnelkövetési módokra, kedvezőtlen folyamatokra, és a lakossági összefogás fontosságára, az információ áramlására - a névtelenség biztosítása mellett. Közzétettünk közérdekű telefonszámokat - Mentő, Tűzoltóság, Balmazújvárosi Rendőrkapitányság, Egyeki Rendőrőrs, és Polgárőr Szolgálatok.

A harmonikusan összehangolt munka és a települési lakosok felrázásának hatására megszülettek az első eredmények:

Polgárőrség közérdekű telefonjára, névtelen bejelentés érkezett, hogy az egyik lakatlan ingatlanból illetéktelen személyek a tetőzet faanyagját eltulajdonítják. Intézkedés: Esemény jelzése a helyi Örsparancsnok felé, melynek eredménye képen 3 percen belül a szolgálatban lévő rendőr járőr és a polgárőrség magát szolgálatba helyező képviselője együtt a helyszínre kiérkeznek, pár perces információgyűjtés után az eltulajdonított és az óta már értékesített tető faanyag lefoglalásra került. Újabb 10 perc elteltével az elkövető a rendőrőrsön előállítva várta, várja tettének következményeit.

Másik hasonló eset: Polgárőr észlelte, hogy a Magyari úton fiatalkorú elkövető az utcafronti kerítés beton lábazatát veri szét kalapáccsal a bele betonozott fém kerítés oszlop megszerzése érdekében. Azonnal jelzéssel élt szintén a helyi rendőrőrs parancsnoka felé és közben visszatartotta az elkövetőt. Pár percen belül a helyszínre kiérkező járőrök az elkövetőt előállították, és eljárást indítottak ellene.

Harmadik siker történet: A rendőr polgárőr közös szolgálat alkalmával névtelen bejelentés érkezett, hogy a Széchenyi úton lévő egyik ingatlan tulajdonosa áramlopást valósít meg a szomszédságában lévő nem lakott házból. A helyszínre kiérkező járőr udvariasan értesíti a tanácstalanul álló idős tulajdonost a bejelentésről és engedélyt kér a helyszín megtekintésére. A helyszíni szemle eredménye: A melléképület külső egyfázisú dugaljába (konnektorába) illetéktelen bekötést találtak, melynek már egy megásott csatornaszerű nyomvonalat is elő volt készítve az elrejtés érdekében, mely a szomszéd ingatlan felé vezetett. Az áramlopás megszüntetésre került és megindult az ügy kivizsgálása.

Mint ahogy a fenti történésekből is látható Polgárőrség, Rendőrség és lakosság eredményes összefogásával megakadályozhatók és visszaszoríthatók a települési bűncselekmények.

Dolgozzunk együtt-egymásért és ne féljünk, ne késlekedjünk időben jelezni.

 

Önkormányzati segítséggel, elértük, hogy a nap 24 órájában folyamatos Polgárőr jelenlétet tudunk biztosítani településünkön.