Sokkal biztonságosabb lett Somogy megye

2015. november 17. 21:05
Sokkal biztonságosabb lett Somogy megye
Egyszerre három helyen, Kaposváron, Marcaliban és Siófokon indítanak új vagyonvédelemi tanácsadást a somogyi rendőrök és partnereik „ Házhoz megyünk ” címmel.
A kaposvári Plázában tartott sajtótájékoztatón Piros Attila dandártábornok, megyei főkapitány elmondta: közösen hatékonyabban védekezhetünk a bűnözők ellen, és kerülhetjük el, hogy bűncselekmény áldozatává váljunk. Hozzátette: Somogy sokkal biztonságosabb, mint néhány évvel ezelőtt, és ez a kezdeményezés lehetőség, hogy felvilágosítsák az embereket, hogyan óvhatják meg magukat a betörésektől és a lopásoktól. A fél éves, országos kampányban a polgárőrség, az önkormányzatok rendészeti szervei, a biztosítók, és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács is részt vesz.

A személyre szabott tanácsadást a megye valamennyi városába el szándékoznak vinni. Varga István, a Somogy Megyei Vagyonvédelmi Kamara elnöke szerint ők a riasztórendszerek telepítésében és a magánszemélyek védelmében segíthetnek. Czöpek István, az Aegon biztosító megyei ügynökségvezetője a megnyitón elmondta: a közös cél a bűnmegelőzés, de ha megtörtént a baj, az anyagi károk enyhítésében számíthatnak rájuk a lakosok. Az érdeklődők praktikus tanácsokat hallhattak a rendezvényen, például arról, ha az értékeikről leltárt vezetnek fotóval és feljegyzésekkel, adatokkal, akkor nagyobb eséllyel találják meg az ellopott tárgyakat a rendőrök.

Peszt Péter, a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
Peszt Péter: Minden résztvevő nagy örömmel és támogatással fogadta a Polgárőrség programját
Peszt Péter, a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnöke hozzátette: Jelenleg 74 egyesület közel 130 településén mintegy 2300 fő igazolvánnyal rendelkező polgárőr végez önkéntes bűnmegelőzési feladatokat és tanácsadást. Ebben a hónapban további két új egyesület és további települések csatlakoznak a szövetségünkhöz. Ehhez társul még több ezer, a Szomszédok Egymásért Mozgalomban résztvevő aktivista, akik közvetlen kapcsolatban állnak a települések polgárőreivel. A bűncselekmények áldozattá válásának megelőző tájékoztatásában nagy szerepet töltenek be a polgárőrök, mivel személyesen ismerik a lakókörnyezetüket és jól ismerik a lakosságot. Új projektünk, az Ifjú Polgárőrök bevonása a polgárőrség táborába ez által a jogkövető magatartásra való nevelés és az "Ifjak" polgárőrök felkérése a tájékoztatást és tanácsadást illetően. Az idősek, mint veszélyeztetett korosztály kiemelt hangsúlyt kap részünkről az "Idősek védelme Program" keretén belül, ahol június óta a Biztosító Társaság jóvoltából 335 darab ajtóriasztó éket helyeztünk ki időseknél. További 165 darab ék Kaposvár város társasházaiba került.
A megyei polgárőr vezető elmondta még, hogy ebbe a tevékenységbe nem csak a helyi Önkormányzatokat, hanem a helyi Családsegítő Alapszolgáltatókat is sikerült bevonniuk. Minden résztvevő nagy örömmel és támogatással fogadta a Polgárőrség programját.

Forrás: Sonline.hu