TeSzedd

2014. május 13. 15:28
TeSzedd
Mint eddig minden évben, így idén is bekapcsolódtak a „TeSzedd!" Környezetvédelmi célú akcióba a röszkei polgárőrök.
Az akció már évek óta több mint a lakókörnyezetük megtisztítására irányuló program. Alkalmas a környezetünk iránti felelősség kinyilvánítására, az önkéntességre, a helyi közösségek, kapcsolatok építésére, az igényes környezet kialakítását szolgáló összefogásra is. A 2014. május 9-i akció lebonyolításában történő részvételre a szervezők felkérték a helyi lakosokat és civil szervezeteket. A helyi akciót szervezete a Röszkei Polgárőr Egyesület, partnerségben a Beretzk Péter Természetvédelmi Klubbal, az Orbán Dénes Általános Iskolával, valamint a helyi óvodával, akikkel sikeresen valósították meg a programot.

Turó István a polgárőr egyesület elnöke szerint a részvételnek a környezettudatos magatartásra irányuló figyelemfelhívása volt a cél. „Meggyőződésünk, hogy ismertségünk és elismertségünk, szervezési, vezetési tapasztalatunk alkalmassá tesz minket és tagszervezeteinket arra, hogy a helyi településünkön eredményes munkát végezhessünk" - mondta.

Magyari Béla, a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége sajtóreferensének tájékoztatása szerint a programban hetvenkettő fő vett részt és kilencvenkettő zsák hulladékot gyűjtöttek össze.