Újabb sikeres gépjármű felderítési akció

2015. november 02. 14:38
Újabb sikeres gépjármű felderítési akció
A Soproni Rendőrkapitányság kezdeményezésére – figyelemmel a Halottak Napján intenzív gépjármű forgalomra is – október 31-én 9 és 14 óra között az OPSZ Gépjármű Felderítési Tagozat támogatásával összehangolt akciót tartottak Sopron-Fertőd járásban, Fertőd központtal.

A Soproni Rendőrkapitányság egyenruhásait a Budapestről érkezett Sződligeti, Zuglói és Erzsébetvárosi illetve a Soproni Polgárőr Egyesületben működő gépjármű felderítő csoportok segítették. A rendőrkapitányság által területileg felosztott egységek Sopron, Fertőszentmiklós, Fertőd, Lövő, Sopronkövesd és Nagycenk területén végeztek on-line technikával felszerelt felderítési tevékenységet. Ennek eredményeként a 3849 vizsgált rendszámú gépjármű közül kilenc volt lejárt műszaki engedélyű, kettőt pedig már korábban kivontak a forgalomból. Ezen gépjárművek vezetőivel szemben a rendőrök intézkedtek. A jó hangulatú, baráti találkozó résztvevői az eredményes akciót munkaebéddel zárták.

Török László, az OPSZ GFT Nyugat-dunántúli régióvezetője