Ünnepeltek a Fejér megyei polgárőrök (+fotók)

2014. június 22. 20:28
Ünnepeltek a Fejér megyei polgárőrök (+fotók)
Gyönyörű környezetben, családias hangulatban, jó időjárás mellett és jó programokkal együtt tartották meg Bicskén a Fejér Megyei Polgárőr Napot.
A bicskei Batthány-kastélyt  Magyarország utolsó nemzeti nádora Batthyány Lajos gróf építtette 1754-55-ben, amelyben most a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon működik. A kastély dísztermében intézménytörténeti kiállítás tekinthető meg. Itt az árvaház idejéből származó képek, dokumentumok, oktatástörténeti érdekességek láthatóak. Itt őrzik Erzsébet királyné és Ferenc József ezüst lúdtollát és kristály tintatartóját. Nos, ez az épület és a környező őspark adott otthont 2014. június 21-én a Fejér megyei polgárőrök éves találkozójának.

 

A családias hangulatban megtartott megnyitóbeszédében Pállfy Károly alpolgármester kiemelte, hogy a polgárőrök munkája mennyire fontos a településük életében, és köszönet jár nekik ezért. „Egy település életében nagyon fontos, hogy az ott élők biztonságban érezzék magukat. Ott, ahol polgárőrség működik, ott megfigyelhető, hogy a lakók szubjektív biztonságérzete és közérzete jelentősen javul." Kiemelte azt is, hogy a felelősségteljes, olykor veszélyes munkát a polgárőrök lelkiismeretesen hazájukhoz és településükhöz méltóan látják el.

 

Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke is részt vett a Fejér Megyei Polgárőr Napon, ahol a megye polgárőreivel is megbeszélte a feladatokat.
Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke is részt vett a Fejér Megyei Polgárőr Napon, ahol Cseh István megyei elnökkel együtt, személyesen is találkoztak a polgárőrökkel, és megbeszélték az aktuális feladatokat

Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke is részt vett a rendezvényen. Köszöntőjében elmondta, hogy a polgárőröknek kijár az ünneplés, megszolgálták azt, mert az elmúlt időszakban a polgárőrök nagyon sikeresen dolgoztak. Mint fogalmazott „sikert sikerre halmoztak" és ezért olyan időszakon vannak túl, amelyre mindenki büszke lehet. Kiemelte, hogy kormányzati háttérrel sikerült megújítani a polgárőrséget, új polgárőr törvény van, új formaruha lett bevezetve, új polgárőr igazolványt létesítettek és tartalmilag is sikerült megújítani a szervezetet. „Mindig felmerül a kérdés, hogy miért ilyen népszerű a polgárőrség, miért kedvelik ilyen sokan Magyarországon - tette fel a költői kérdést dr. Túrós András, aki válaszként elmondta - A válasz az lehet, hogy a polgárőr nem hatsági személy. A polgárőrnek nincs intézkedési hatásköre, a polgárőr nem visel és nem alkalmaz kényszerítő eszközt, viszont a polgárőr mindig segít. Mindenhol, ahol szükség van a jelenlétükre, a segítségükre, a polgárőrök ott vannak."
Az OPSZ elnöke arra kérte a polgárőröket, hogy a siker folytatása érdekében még egy kicsivel többet, még egy kicsivel jobban teljesítsenek. További aktivitást kért minden polgárőr egyesülettől, és a jelenlegi átlag 142 szolgálati órát 180-200 órára kellene felemelni.
Ismertette azt is, hogy az OPSZ szakmai programjai közül a tavaly indított 100x100 Biztonság programot idén kétszáz településre bővítik, vagyis 200x200 lesz, illetve felhívta a figyelmet az idei Külterületek Biztonsága programra. Majd megköszönte a polgárőrök munkáját és jó szórakozást kívánt.

 

Cseh István megyei elnök köszöntőjében kiemelte a családok fontosságát és köszönetet mondott a polgárőrök mellett a családtagoknak is. Elmondta, hogy a 108 megyei településen 100 szervezet működik. „Alapvető célunk, kitűzésünk, hogy minden polgárőrre szükségünk van - hangsúlyozta Cseh István, majd így folytatta - de figyelembe kell venni, hogy olyan polgárőrökkel gyarapodjon a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség, akik tenni akarnak a településük biztonságáért és a lakosság szubjektív biztonságérzetének javításáért."
A megyei elnök aláhúzta azt is, hogy a törvények adta új szabályozások miatt mennyire sok volt az adminisztratív munka, mennyire nehéz volt a polgárőröknek az adminisztráció elkészítése, de ezeket is maradéktalanul teljesíteni tudták.
Beszéde végén hozzá tette: "Úgy gondolom, hogy a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség stabil, egységes, megtesznek mindent a bűnmegelőzés keretein belül."


„Fejér megye rendőr-főkapitányaként nagyon büszke vagyok arra, hogy a rendőrség és a polgárőrség a megyénkben milyen kiválóan működik együtt.- kezdte köszöntőjét dr. Varga Péter rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya. - Minden alkalommal elmondom, hogy ez a kapcsolat azon múlik, hogy a településeken milyen a kapcsolat a polgárőr és a körzeti megbízott között, hogy tudnak együttdolgozni, hogy tudnak közösen leszervezni egy szolgálatot, hogy az lefedje a 24 órát. Én Úgy gondolom, hogy Fejér megyében példaértékű az együttműködés, amit bizonyít az is, hogy a 108 településen majdnem mindegyiken van polgárőr egyesület."
A főkapitány kiemelte azt is: „A rendőrség a polgárőrség és a közbiztonság egy olyan hármas fogalomcsoport, ami nem választható szét egymástól. Nem tudnánk a közrendet, a közbiztonságot ilyen szinten szavatolni a polgárőrség nélkül."

 

Ezután ünnepélyes fogadalomtételt tettek a polgárőrök Bicske város anyakönyvvezetője előtt, majd elismerések átadására került sor.
Polgárőr Érdemkereszt Arany Fokozata kitüntetést kapott Pató Ferenc, a Bicske Kertvárosi Polgárőrség elnöke ezüst fokozatot Zámbó Jánosné, a Zichyújfalúi Községi Polgárőrség elnöke érdemelt ki, míg a kitüntetés bronz fokozatát Deák Sándor, a Bicske Kertvárosi Polgárőrség tagja vehette át.

 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság jutalámát kapta:

  • Hideg László (a Csákvári Polgárőrség tagja, a FMPSZ elnökségi tagja)
  • Kovács Sándor (a dunaújvárosi Pannon Polgárőrség elnöke)
  • Pintér László (a Székesfehérvári Városi Polgárőrség titkára).

 

Szent László Plakettet érdemelt ki:

  • Kovács Zsolt Rendőr alezredes, a Székesfehérvár MJV Rendőrkapitányság vezetője
  • Ambrus Ferenc, a Pázmándi Polgárőr Egyesület elnöke
  • Gerencsér László, a Pátka Községi Polgárőrség elnöke
  • Kertes József, a Dunaújváros Városvédő Polgárőrség elnöke
  • Nagyné Cseh Mónika, a FMPSZ Környezetvédelmi Bizottság vezetője
  • Szloboda György, a FMPSZ elnökségi tagja

Év Polgárőre kitüntetést kapott:

  • Dr. Balázs Sándor (Bicske)
  • Keserű Gergő (Bodajk)
  • Cseszár István (Alcsútdoboz)
  • Doczéa Attila (Bicske)
  • Tessely Zoltán (Bicske)
  • Bocs Lajos (Nádasladány)
  • Szabó Dénes (Csákberény)
  • Novozánszky Csaba (Ráckeresztúr)
  • Vári Károlyné (Bakonycsernye)

Ajándéktárgyat kapott még:

  • Kiss Balázs (Bodajk)
  • Kozma Anita (Székesfehérvár)
  • Babirák Mária Zsuzsanna (Gárdony).

Ezután elkezdődött a kötetlen pihenéssel és szórakozással teli programnap, melyben volt kempo bemutató, mazsorett és néptánc csoportok fellépése, rendőrszakmai programok, bográcsozás, főzés, evés-ivás, foci, be kétségtelen, hogy a nap fénypontja a Vári Gyula vadászpilóta által bemutatott műrepülés volt.

 

(Írás, fotó: Lőwinger)

 

A helyszínen készült fotók a képgalériában vannak, ami erre a képre kattintva is elérhető:

Fejér Megyei Polgárőr Napon készült fotók