Lovas szolgálat Cserkeszőlőn

2015. december 23. 12:00
Lovas szolgálat Cserkeszőlőn
Folyamatosan jelentkeznek lovas polgárőrnek Cserkeszőlőn, így ma már női lovas polgárőrből is hatan teljesítenek járőrszolgálatot.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Cserkeszőlő nem csak a termálfürdőjéről híres, a polgárőr szervezetek közül az országban elsőként itt alakították meg a lovas tagozatot, mely köszönhető a helyi lótartó gazdák összefogásának. Mára bebizonyosodott, hogy a kezdeményezés életképes, igény van rá, hiánypótló, és a bűnmegelőző hatása mellett csapatépítő tevékenységnek sem utolsó. A Cserkeszőlői Községi Polgárőr Egyesület nemrégiben büszkén közölte, hogy immár hat női lovas járőr „teljesít szolgálatot” községükben, akik - bár ők tapasztalt lovasok és túravezetők - még tavasszal Lakitelken részt vettek a polgárőr szakmai felkészítőn.

A lovasok párban járőröznek az utakon, leginkább benn a településen, valamint a falu szélén lévő gyümölcsösökben, a környező erdőkben és mezőgazdasági területeken terepszemléznek. Munkasikereik is vannak, számos tettenérésben volt részük az elmúlt időszakban. A lovas polgárőr hölgyek idegenforgalmi látványosságnak sem utolsók: a turisták gyakran kérik meg őket közös fotók elkészítésére.

A lovas polgárőrök szívvel- lélekkel végzik teendőiket, szeretik az önkéntes hivatásukat. A lovak is igénylik a törődést, amit természetesen meghálálnak.