Ülésezett az OPSZ elnöksége

2021. március 26. 20:56
”Polgárőr Város, Polgárőr Község, Fővárosi Polgárőr Kerület” címek elnyerésére vonatkozó pályázati kiírásról döntött az OPSZ elnöksége. A március 26-án online megtartott ülésen emellett az elnökség tagjai pontosították az SZMSZ tisztségviselőket érintő részét, valamint egyhangúan elfogadták az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága felé benyújtandó, az OPSZ tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót.
20210326-elnoksegiA polgárőrség tavaly teljes mértékben teljesítette az önkormányzatok, a kormányzati-és rendészeti szervek, és nem utolsó sorban a lakosság elvárásait – hangsúlyozta Dr. Túrós András az online megtartott elnökségi ülésen. Az OPSZ elnöke a Honvédelmi és rendészeti bizottság elé március 31-ig benyújtandó anyag kapcsán kiemelte, annak ellenére, hogy a 65 év feletti polgárőrök a saját egészségük védelmében jórészt otthon maradtak, a járvány kezdete óta még így is több ezer polgárőr vesz részt az idős emberek ellátásában, gyógyszerek kiváltásában, orvoshoz szállításban, ebédszállításban és más szociális segítségnyújtásban, illetve a rendőrökkel közös járőrözésben. Az elmúlt évben a polgárőrök több mint 2 millió járványügyi szolgálati órát teljesítettek. Az elnök szerint a 30 éves szervezet eddigi történetének a legnehezebb, de egyben a legfegyelmezettebb éve volt a tavalyi esztendő, hiszen belső feszültség nem zavarta a munkát és az egység jellemezte a polgárőrséget. A 23 jelen lévő elnökségi tag megvitatta, majd a felvetett kisebb módosítások átvezetését követően egyhangúan elfogadta a tájékoztatót.

Dr. Túrós András reményét fejezte ki, hogy az Országgyűlés illetékes bizottságának elnöke a testület napirendjére tűzi a beszámolót, így ő személyesen is tájékoztathatja a honatyákat a polgárőrség tavaly végzett kiemelkedő munkájáról.
Ugyancsak kisebb módosítások után egyhangúan fogadta el az elnökség az SZMSZ pontosítását. Mint ismeretes, az OPSZ 2020. október 17-i Küldöttgyűlésén új tisztségviselőket választott. A megválasztott elnökhelyettesek, alelnökök körét érintő változások, feladatkörök részletes szabályait az SZMSZ tartalmazza. A Küldöttgyűlés döntésére figyelemmel az elnökség módosította ugyan a szabályzatot a 2021. január 22-i elnökségi ülésén, azonban mostanra felvetődött, a tisztségviselőket érintő egyes pontok korrekciója.

A jelen lévő elnökségi tagok egyhangú szavazatával ismét kiírta az OPSZ a ”Polgárőr Város, Polgárőr Község, Fővárosi Polgárőr Kerület” címek elnyerésére vonatkozó pályázatot.
A pályázat célja: azon városok, községek és fővárosi kerületek önkormányzatainak, valamint a partner polgárőr egyesület munkájának elismerése, amelyek vezető szerepet játszanak a polgárőr mozgalomban, valamint a helyi közrend, közbiztonság, a lakosság biztonságérzetének növelése érdekében hatékony támogatói és kezdeményezői a helyi bűnmegelőzésnek.

A bíráló bizottság 2021. május 21-én 13 óráig várja azokat a pályázókat, akik az elmúlt 5 évben egyik címet sem nyerték el.