Lovas hagyományok a Polgárőrség életében

2021. június 06. 19:10
A lovas hagyományok őrzése, a lovas életforma ápolása is alapfeladata az Országos Polgárőr Szövetség Lovas és Kutyás Tagozatának. A Tagozaton belül számos hagyományőrző csoport működik, akik vitézi rendek, huszárbandériumok tagjai is amellett, hogy lelkiismeretesen ellátják önként vállalt bűnmegelőzési munkájukat is.
20210606-trianonLegénd egy napra a lovas hagyományok központjává vált, hiszen a Vitézi Renddel közösen egy Vitézi-Trianon emlékmű állításánál közreműködtek a polgárőrök a településen, ahová számos helyről érkeztek hagyományőrzők és polgárőrök.

- A Vitézi Rend Kelet-magyarországi területi törzskapitánya, Legénd község polgármestere – Tunkel Tamás kérte fel az OPSZ Lovas és Kutyás Tagozatát, hogy működjenek közre egy Trianon emlékmű avatásán – mondta el dr. Radácsné Reszegi Rita, az OPSZ Lovas és Kutyás Tagozatának az elnöke. – Mivel a Tagozat egyik alapgondolata, a magyar lovas hagyományok ápolása, természetesen csatlakoztunk az eseményhez. Az ország több településéről érkeztek lovas polgárőrök, akik a menet felvezetésében vettek részt. A hagyományőrzők pedig huszár egyenruhában vettek részt az avatóünnepségen. Nagy köszönet illeti meg a gyalogos polgárőröket is, akik a helyszínek biztosításában vettek részt, így minden programelem zavartalanul, méltó módon zajlott – mondta az elnök.

Dr. Radácsné Reszegi Rita hozzátette, a település lovas-vitézi hagyományokkal rendelkezik, hiszen a település polgármestere maga is a Vitézi Rend területi törzskapitánya. A Lovas és Kutyás Tagozaton belül is több csoportban vannak hagyományőrzők, akik ápolják a tradicionális lovas életformát, a huszár és honfoglaláskori lovas emlékeket. Rendszeresen vesznek részt ezek a csoportok országos és regionális rendezvényeken, versenyeken, de nemzetközi szinten is képviseltetik magukat.
Az emlékmű állításáról Tunkel Tamás polgármestert, a Vitézi Rend Kelet-magyarországi területi kapitányát mesélt.

- A Vitézi Rend több mint 10 éve keresett méltó helyet egy emlékmű megépítésére a Rend megalakításának száz éves emlékére. A Vitézi Rend tagjaként és polgármesterként ajánlottam fel a lehetőséget, hogy ez az emlékmű Legéndre kerüljön, hiszen éppen akkor a község szívében épült egy szép díszpark, ahol alkalmas helyszín kínálkozott. Egyúttal javasoltam, hogy az emlékmű Trianon nemzeti tragédiájáról is emlékezzen meg. A Vitézi Rend támogatta a legéndi helyszínt és saját költségén megépítette a szép emlékművet az önkormányzat által felkínált ingatlanon. A legéndi Vitézi-Trianoni Emlékmű megálmodója, tervezője és a kivitelezési munkálatok lelkes koordinátora vitéz Horváth Csaba széki cenzor törzskapitány úr volt – mondta Tunkel Tamás településvezető.

Tunkel Tamás elmondta, Legénden a község lakosságának számarányához képeset meglepően sokan tartanak lovat és aktív a lovas élet. A település különlegesen szép természeti környezete elsősorban a tereplovaglás szerelmeseinek kínál nagy élményt. A hagyományőrzés a községben jelenleg elsősorban a helyi népviseleti ruhák, népdalok, népszokások és helyi ételreceptek megőrzése révén valósul meg.

Az eseményt nagy figyelemmel kísérte a község teljes lakossága, hiszen a magyar hagyományok tisztelői közül több prominens személy is jelen volt, többen között Vitéz Habsburg-Lotharingiai József Károly magyar királyi herceg, a Vitézi Rend főkapitánya is.
Az emlékmű felszentelése és átadását követően az ünnepség zárásaként a „Remény fáját” is elültették az emlékparkban.

szöveg: Erdős Csaba
fotó: Sebestyén Jenő

Az esemény képgalériáját a fotóra kattinva érheti el!