Motoros adománygyűjtés a kórháznak

2020. október 16. 21:55
Több száz motoros, köztük a Pest Megyei Polgárőr Szövetség motoros polgárőrei is részt vettek szeptember végén abban az adománygyűjtési akcióban, mellyel az  esztergomi kórházat kívánták segíteni.
Abban talán mindannyian egyetértünk, hogy a motorosokra sok mindent lehet mondani, de azt, hogy nem összetartóak, biztosan nem. Számtalanszor láttunk, hallottunk olyan motoros rendezvényről, ahol valami jó cél érdekében rengeteg motoros gyűlt össze és segített. Így volt ez szeptember végén is, amikor közel hétszáz motoros, köztük nagyon sok polgárőr döntött úgy, gurulnak egyet és ezzel adományt gyűjtenek az esztergomi Vaszary Kolos Kórház sebészeti osztályának.

A motoros polgárőrök is a jó ügy mellé álltak- A felvonulással és az összegyűlt adománnyal szeretnénk köszönetet mondani a kórházban dolgozók áldozatkész feladatellátásukért, szaktudásukért, emberségükért, hisz kétségkívül profi munkát végeznek – mondja Nagy Sándor, Pest megyei polgárőr, aki rendszeresen ad motoros szolgálatot rendőrrel.

– Polgárőreink nem csak a felvonulásban vettek részt, de a motorosok közlekedésének biztosításában is már évek óta segítjük a rendőrök munkáját – mondja dr. Bilisics Péter, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke. – a Megyei Rendőr-főkapitányság felkérésére, a rendőr kollégákkal együtt biztosítottuk a kereszteződéseknél a motorosok gyors és gördülékeny áthaladását, a gyalogosok védelmét. Mivel a menet átlépte a megyehatárt, így még a szervezés szakaszában felvettük a kapcsolatot a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség elnökével, és vele egyeztetve, mentek át polgárőreink a szomszédos megyébe segíteni.  

A motorosok fizettek azért, hogy részt vehessenek a közös felvonuláson, amit évek óta megrendeznek, és az így összegyűlt pénzt adják át, most a kórháznak. Az immár hatodik alkalommal megtartott felvonuláson idén közel 2.416.500 forint gyűlt össze.

„Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a VI. A Motorosok is lehetnek Angyalok jótékonysági motoros felvonulás lebonyolításában, biztosításában nyújtott segítségért! – írja köszönő levelében Lehotay Kata és Lehotay Miklós rendezvényszervező, amit a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnökének juttattak el. – Hálásan köszönjük a profi munkátokat, a segítőkész hozzáállásotokat és azt, hogy évek óta stabil pontjai vagytok rendezvényünknek, minden évben számíthatunk Rátok!"

Fotó és szöveg: Lőwinger Zoltán