Látszódj, hogy élhess!

2013. október 16. 16:59
Látszódj, hogy élhess!
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Megyei Baleset-megelőzési Bizottsága a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége bevonásával 2013. október 17-én ismét elindítja kampányát a „láthatóságért".
Újra beköszöntött az ősz! Rövidebbek a nappalok, többször esik az eső és hajnalban már előfordulnak ködfoltok az utakon. Az úttesten közlekedő gyalogosoknak és kerékpárosoknak fokozottan ügyelniük kell a láthatóságukra. Nem szerencsés, ha úgy indulnak útnak, hogy minden ruha, amit viselnek fekete vagy sötét színű. Fontos, hogy az úton más közlekedők számára láthatóak legyenek.

A rendőrök a Baranya Megyei Polgárőr Szövetség munkatársaival közösen járőröznek, a lakott területen kívül gyaloglóknak és kerékpározóknak több fajta láthatósági felszerelést ajándékoznak, és hasznos tanácsokkal látják el a közlekedőket. Fényképeken mutatják be, hogy mennyivel jobban észlelhetők a járművezetők számára, ha használják a láthatósági kiegészítőket.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója szerint, a kampány célja nem a szankcionálás a szabálytalankodókkal szemben, hanem a figyelemfelhívás. A Baranya Megyei Rendőrök és polgárőrök segíteni, baleseteket megelőzni és életet menteni szeretnének.

 

(forrás:police.hu)