Sikeres volt a Pusztán Hatan program

2021. január 19. 12:26
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság koordinálásával valósult meg a „Pusztán Hatan a Felzárkóztatásért” elnevezésű program.

20210119-PusztanhatanA rendőrség alapfeladatai közé tartozik a bűnmegelőzés – ezen belül az áldozattá válás megelőzése. A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott pályázatban résztvevő hat megye rendőrfőkapitányságai az elmúlt évek során kiemelt figyelmet fordítottak a fokozottan veszélyeztetett társadalmi rétegek (fiatalkorúak, időskorúak, nők, tanyákon, falvakban élők) körében végzett prevenciós tevékenységre. 

A BM-20-P-0049 számú projekt lebonyolításában együttműködő rendőr-főkapitányságok:

  • Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
  • Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
  • Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság
  • Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
  • Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

A projekt három lábon álló felzárkóztatást támogató program, amely megszólította a fiatalokat és információkkal látta el az időskorúakat, valamint növelte a segítő civilek (polgárőrök és tanyagondnokok) szakmai felkészültségét, hogy a rendőrség feladatteljesítését tudják hatékonyan kiegészíteni.

Újdonsága, hogy felkészítette hat megyében és hat hátrányos helyzetű településeken élő fiatalokat az aktív közösségi részvételre. Képzési programok és szakmai rendezvények keretében négy pillérre épülő felzárkóztatási programot tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a fiatalok számára elérhetővé. Célja az volt, hogy bűnmegelőzési ismeretek oktatásával, egyéni pályaválasztási motivációk megerősítésével, 10 kulcs kompetencia megismertetésével, szemléletformálással segítse az érintettek képességeinek fejlődését, digitális biztonságát.

A projekt tartalmi elemei:

1 „Vigyázat Csalók” színházi előadássorozat került megszervezésre a Zala Megyei Hevesi Sándor Színház művészeinek előadásában. A rendezvény megyénkén 1-1 alkalommal került megszervezésre, a hat előadáson összesen 240 fő vett részt.

2. A lakosság, kiemelten az időskorúak számára vagyonvédelmi tájékoztató videó készült, mely felhívja a figyelmet a 65 év felettieket érintő bűn- és kár események prevenciójára.

3. A személyes találkozások korlátozása okán, a projektbe tervezett szakmai programok egy részét és ütemezését meg kellett változtatnunk, hogy megfeleljünk az érvénybe lépett jogszabályoknak, így ahol lehetséges volt ott személyesen, ahol nem, ott digitális formában tartottuk meg a társadalmi felzárkóztatást támogató oktatást online segédletek alkalmazásával. Együttműködési nyilatkozat alapján, kilenc oktatási intézmény és alapítvány közreműködésével tudtuk a fiatalokhoz eljuttatni az összeállított oktatási segédleteket.

Társadalmi felzárkóztatást támogató programok:

  • Bűnmegelőzési ismeretek átadása online segédlet alapján, célja a bűn- és áldozattá válás prevenciója, a fiatalokat érintő bűncselekmények és veszélyek elkerülésének megismertetése.
  • „KEY” Kulcskompetenciák fejlesztése részben online segédlet alapján, célja a pályaválasztáshoz és munkaerőpiaci elhelyezkedéshez szükséges kompetenciák (készségek, képességek, attitűdök) ismertetése.
  • Motivációs tréningek megtartása részben
  • Infokommunikációs oktatás online segédlet alapján, célja a digitális adatkezelés veszélyeinek megismertetése, a hatékony megelőzés technikáinak ismertetése.

Társadalmi felzárkózást támogató témakörök:

  • Bűnmegelőzési és jogi alapismeretek
  • Internetbiztonság és digitális adatkezelés
  • Motivációs alapismeretek
  • KEY Kulcskompetenciák

Együttműködő intézmények:

  • Békéscsabai Kemény Gábor Technikum
  • Szegedi SZC Vedres István Technikum
  • Kecskeméti SZC KADA ELEK Technikum
  • Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium
  • Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
  • Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
  • Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola – Told
  • Berettyóújfalui Tankerületi Központ Szép Ernő Kollégium
  • Debreceni Tankerületi Központ Gulyás Pál Kollégium

A felzárkóztatási program összességében 2030 fő 15-25 éves számára vált elérhetővé, közülük 229 fő személyes jelenléttel, 1801 fő online formában kapott új információkat. A motiváltabbak összesen 1.500 db kérdőív kitöltésével számot adtak megszerzett tudásukról.

4. Kreatív pályázati felhívásunkra hat megyéből 10 db pályamunka érkezett bűnmegelőzés témakörében. A legjobb pályamunkákat beküldő osztályok között összesen hat élményprogramban való részvételt támogató ajándékutalványt osztottunk ki.

5. Polgárőrök és tanyagondnokok számára szerveztünk felkészítő oktatást több fordulóban, melyen hat megye területéről összesen 130 fő részesült az oktatásban, közülük 83 fő személyes részvétel útján, további 47 fő online formában kapott kommunikációs és intézkedéstaktikai ismereteket.

6. A program hatásvizsgálatát, tudásszint felmérő lapok alapján felkért kutatási szakértő végezte. A mérés-értékelés folyamatában közreműködtek a programban résztvevő személyek.

7. A lebonyolítás során számos rendőrségi szakember, szolgáltató cég, és oktató szervezet működött közre, hogy a szükséges eszközök, nyilvánosságot biztosító feltételek, valamint az események gördülékeny lebonyolítása megvalósuljon.

A programmal közvetlenül elért személyek száma összesen 2.400 fő, közvetve érintettek a résztvevők azon családtagjai és ismerősei, akik új információkkal gazdagodtak.


Köszönjük a hat
megye közreműködőinek, szakembereinek munkáját és a polgárőrök önkéntes szolgálatát, mellyel hozzájárulnak a bűn- és áldozattá válás megelőzéséhez!

„A támogatott tevékenység a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg.”

forrás: Police.hu