Hihetetlen szakmai siker a lovasszemlén

2021. szeptember 05. 12:54
Az Országos Polgárőr Szövetség Lovas és Kutyás Tagozata maradéktalanul teljesítette az elvárásokat – többek között ez is elhangzott a Tagozat által szervezett IX. Országos Polgárőr Lovasszemle és Szakmai napon.

20210905-lovasbemutatCsodálatos környezet és egy lélegzetelállító lovas aréna adott otthont az OPSZ Lovas és Kutyás Tagozat rendezvényének Szilvásváradon. Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad fedett lovardája méltó helyet biztosított az ország számos megyéjéből érkező lovas polgárőröknek, akik a bemutatók mellett versenyeken is összemérték tudásukat.

- Nagy öröm számunkra, hogy helyt adhatunk egy ilyen rangos eseménynek – mondta el megnyitó beszédében Szilvásvárad polgármestere, Szaniszló László. – A nagy múltú lovas hagyományok, valamint a polgárőrség iránti elkötelezettség is megkövetelte tőlünk, hogy szívesen fogadjuk ezt a lovas eseményt itt, Szilvásváradon. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy elősegítsük a szervezők munkáját, biztosítsuk a megfelelő segítséget az esemény megvalósításához. Rengeteg lovas eseménynek ad otthont a közelmúltban felavatott lovas komplexum, de mi mégis kuriózumként tekintünk a Lovas és Kutyás Tagozat lovasnapjára – tette hozzá a településvezető.

A színes programokkal és bemutatókkal teli szakmai nap megnyitó ünnepségét számos magas rangú vendég is megtisztelte az OPSZ, valamint a társzervek és a szakma képviseletében.

- A Tagozat maradéktalanul teljesítette azokat az elvárásokat, amelyeket 2012-ben, a felállításakor meghatároztunk – mondta el ünnepi beszédében dr. Túrós András, az OPSZ elnöke. – Három nagy feladatkört jelöltünk ki számukra, amelyek közül mindegyiket teljesítették. Az első a külterületek védelme volt, amelyben élen járnak a lovasok. Kérem, hogy a jövőben is aktívan vegyenek részt a külterületek védelmében szervezett akciókban, valamint önállóan is végezzék tovább ezt a feladatot! A második, az illegális migráció területén jelentkező feladatok voltak, amelyben szintén jeleskedik a Tagozat, hiszen jelen vannak a határszéleken, részt vesznek önállóan, valamint a társszervekkel közösen is a határvédelmi akciókban, valamint a mélységi szolgálatellátást is biztosítják. Végül, de nem utolsósorban a magyar nemzeti hagyományok őrzése is kiemelt feladata a Tagozatnak, amely területen szintén teljesítették a vállalásaikat – méltatta az elmúlt közel egy évtized eredményeit dr. Túrós András, majd kijelentette, hogy az OPSZ teljes mellszélességgel támogatja a Lovas és Kutyás Tagozatot.

Az ünnepi felszólalók között volt Simon Sándor rendőr ezredes, a Készenléti Rendőrség (KR) főosztályvezetője, aki méltatta a közös szakmai munkát, amelyet a KR Lovas Alosztályával közösen végez a Tagozat. Kiemelte, hogy példaértékű az az összeszokottság, az az összhang, amely mind a hétköznapokban, mind pedig az ünnepség nyitányakor is bemutatott díszlovaglás során megmutatkozott.

Dallos Gyula örökös magyar bajnok, az Agrárminisztérium miniszteri biztosa méltatta a lovasok által végzett szakmai munkát, a polgárőrök elkötelezettségét és felkészültségét. Emellett kiemelte azt, hogy az Agrárminisztérium támogatja a Tagozatot mind a lovas, mind pedig a kutyás szolgálati ág tekintetében.

Az ünnepség záró akkordjaként Czinege László rendőr dandártábornok, Heves megye rendőrfőkapitánya, és dr. Kiss Attila rendőr vezérőrnagy, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya feltűzte a szalagot az OPSZ Lovas és Kutyás Tagozat csapatzászlójára.

A szakmai nap folytatásában bemutatók következtek, ahol extrém feladatok, speciális szolgálati szituációkat és karussel  alaki gyakorlatot  mutattak be a KR lovasaival közösen a polgárőrök, valamint lovas hagyományainkkal is megismerkedhetett a közönség a mezőkövesdi lovasoknak köszönhetően.

A délutáni etap a versenyekről szólt, ahol mind egyéniben, mind pedig párosban mérhették össze tudásukat a lovas polgárőrök.

Szintén különlegesre sikeredett a kutyások bemutatója, ahol szimulált helyzetekben mutatták meg, hogyan kell szakszerűen eljárnia egy kutyás járőrnek.

- Hatalmas eredmény ez a mai nap, hiszen az ország minden pontjáról érkeztek lovasok a szemlére. A bemutatók során bebizonyosodott, hogy a képzések során olyan magabiztos tudást sajátítanak el a polgárőrök, amely megfelelő alapot nyújt a hétköznapi szolgálatadásra, felkészíti őket a különleges terepviszonyok közötti munkára, valamint arra is, hogy idegen lovak között is megfelelően tudjanak viselkedni, ezáltal bármilyen szolgálati helyen – gondolok itt vendégszolgálatra – el tudják látni a feladatukat. Mind a tapasztalt, mind a frissen a tagozathoz csatlakozott lovas polgárőrök harmonikusan tudtak együtt dolgozni a díszelgés, a csapatmozgás és a bemutatók során, sikeresen teljesítve a kihívásokat, amelyekkel a versenyek során is szembe kerültek. Itt szeretném megköszönni a HM Sportszövetség elnökének Simicskó Istvánnak a Szövetség, támogatását, továbbá minden polgárőrnek a közreműködést, és azt a fantasztikus teljesítményt, amelyet a szakmai nap során nyújtottak. Külön köszönet azoknak, akik a szervezésben és megvalósításban is közreműködtek, a teljesség igénye nélkül, Szilvásvárad önkormányzatának, a Magyar Állami Ménesgazdaságának, a Lipicai Hotel és Étterem vezetőjének, valamint a helyi polgárőr egyesület  elnökének, és csapatának – mondta el az esemény végén dr. Radácsné Reszegi Rita, az OPSZ Lovas és Kutyás Tagozatának elnöke.

Az esemény képgalériája a fotóra kattintva érhető el!

A verseny képei hamarosan megtekinthetők lesznek!


szöveg: Erdős Csaba

fotó: Sebestyén Jenő