Értékelték az évet Vas megyében

2021. szeptember 19. 18:32
2021. szeptember 18-án gyűltek össze Vas megye polgárőr vezetői a Szombathelyi Rendőrkapitányságon, hogy megtartsák éves közgyűlésüket. A pandémia miatt az általában májusban megrendezett eseményen kiemelt szerepet kapott a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal kötött együttműködési megállapodás aláírása.
20210919-vasmegyeA közgyűlésen több társszerveink és együttműködő partnereink is részt vettek. Többek között:
  • Poór Gyula, az Országos Polgárőr Szövetség Környezetvédelmi alelnöke, a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
  • Harangozó Bertalan, a Vas megyei Kormányhivatal kormánymegbizottja
  • Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke,
  • Dr. Bognár Balázs tű. dandártábornok, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója
  • Knob Ernő r. alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti igazgatóság, Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály vezetője
  • Dremmel István r. mk. ezredes, a Körmendi Rendvédelmi Technikum oktatási igazgatóhelyettese
  • László Attila, nyugállományú alezredes, a BEOSZ Nyugat-dunántúli Régió Vezetője,
  • Drago Ribas, Muravidéki Rendőri Veterán Egyesület elnöke,
  • Ludvik Jonas, a Szlovéniáért Vívott Háború veteránjainak Szövetsége tiszteletbeli elnöke és a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke
 
A napirend ismertetése után Harangozó Bertalan kormánymegbízott lépett a mikrofon elé. Beszédét köszönetnyilvánítással kezdte, hiszen az elmúlt egy évben a polgárőrök kivették részüket a járvány elleni védekezésből az oltópontokon, az idősotthonok fertőtlenítésénél és még sok helyen. Jelezte, hogy sajnos, még nincs vége a pandémiának, az oltások jelenleg is zajlanak és továbbra is számít a polgárőrökre. Vas megyében több mint százötvenezer lakost vette fel az oltását országos szinten pedig közel hatmillió. 
 
Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke szintén köszönettel kezdte beszédét. Megköszönte a megyei polgárőrség munkáját, megjegyezte, hogy mióta Bedi Ákos elnök úr vezeti a megyét folyamatos vendég a küldött gyűléseken, ezzel is adózva a polgárőrök munkájának.
 
Az elismerések átadása után együttműködési megállapodás aláírása következett. A Vas Megyei Polgárőr Szövetség és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy közel tíz esztendős megállapodást vizsgált felül és frissített, melyet a mai jogszabályokhoz igazítottak, illetve úgy fogalmazták meg, hogy az mindkét fél számára kölcsönös előnyöket jelentsen.
 
Dr. Bognár Balázs tű. dandártábornok, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója elmondta:
„Érzékelhetjük, hogy a világ folyamatosan változik, új fenyegetettségek, új kockázatok és új kihívások vannak, ezekre gyorsan kell reagálni.”
A megállapodásban olyan feladatok lettek rögzítve, melyeket az elmúlt évek során már alkalmaztak, sőt a jogszabályi kereteken túl egyéb más feladatokat is elláttak az együttműködő felek. Több éles káreset területi biztosításában, terület őrzésében, események lebonyolításában dolgoznak együtt. Például a nemrég Bükön megrendezett TFA versenyen is sikeresen munkálkodott együtt a két szervezet.
 
Poór Gyula, az Országos Polgárőr Szövetség Környezetvédelmi alelnöke köszöntő beszédében tolmácsolta dr. Túrós András elnök úr üdvözletét, majd azzal folytatta, hogy  jó Vas megyébe jönni. Jó végignézni a küldötteken, hiszen látszik, hogy a polgárőrség egységes. Nehéz éven vagyunk túl. De emellett említésre méltó, hogy a polgárőrség idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Az alelnök az elmúlt tíz év technikai és szakmai fejlődésről szólt még és az emberi összetartozásról.

„Ti polgárőrök helytálltatok a pandémiában, erre sok sajtóorgánum is felfigyelt, de sokan elfelejtik, hogy mindezt önkéntesen tettétek ellenszolgáltatás nélkül.”  

A polgárőrök a napi szolgálatok során egészségüket kockáztatták a pandémia alatt, amiért tisztelet és hála jár nekik. Bízik abban, hogy bármi is áll még előttünk, mindenki ugyan ezzel a tenni akarással és lendülettel áll ki Magyarország állampolgáraiért.  
Bedi Ákos, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnöke értékelte az elmúlt esztendőt. Nem volt könnyű év. Sok új kihívással kellett megbirkóznia az egyesületeknek és a polgárőröknek. A karitatív tevekénységeken át a maszkosztásokon keresztül az oltópontok biztosításán át az alapfeladatokat is el kellett tudni látni. A 2020-as esztendőben több rendezvény is elmaradt, amit a megyei szövetség rendezett volna. Nem volt Nyugat-magyarországi Polgárőr Kommunikációs Fórum, tekeverseny, polgárőr nap és sajnos oktatások sem. Mivel tömegrendezvényeket nem lehetett megrendezni, voltak regionális polgárőr napok, melyeken a létszám erősen korlátozva volt, de mégis át lehetett adni az elismeréseket, és lehetett némi tapasztalatot cserélni. A megye szeretné bepótolni az elmaradt rendezvényeket, ahogy azt a járványhelyzet engedi.  
 
Az eseményen elismerések átadására is sor került:
 
A Belügyminisztérium a polgárőrség érdekében végzett kimagasló munkája elismeréséül, Miniszteri dicséretben és emléktárgy jutalomban részesítette:
  • Bíró Károly Tamás, a Rábapatyi Polgárőr Egyesület tagját
 
Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a Polgárőr mozgalomban végzett elévülhetetlen érdemei elismeréseként a Polgárőrség legrangosabb kitüntetését, a „Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrendet” adományozza a 30 éves polgárőri szolgálat elismeréseként:
  • Bogdán István, a Köcski Polgárőr Egyesület elnökének.
 
Az Országos Polgárőr Szövetség a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát adományozta:
  • Dr. Bognár Balázs tűzoltó dandártábornoknak, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatójának,
  • Kovács Ferencnek, a Sárvár Város Polgárőr Egyesület volt elnökének
  • Horváth Lászlónak, a Kőszegi Polgárőr Egyesület tagjának
 
a Polgárőr Érdemkereszt Ezüst fokozatát adományozta:
  • Takó Tibornénak, a Hosszúperesztegi Polgárőr Egyesület elnökének 
  • Varga Ferencnek, a Rábapatyi Polgárőr Egyesület tagjának
 
a Polgárőr Érdemkereszt Bronz fokozatát adományozta:
  • Kovács Ferencnek, a Gencsapáti-Perenye Polgárőr Egyesület tagjának
  • Baráth Tibornak, a Nemeskocsi Polgárőr Egyesület tagjának
 
Vas Megyei Közgyűlés által adományozott tárgyjutalomban részesültek:
  • Vörös Kálmán, a Magyarszombatfai Polgárőr Egyesület elnöke
  • Büki Csaba, Kőszegi Polgárőr Egyesület tagja
  • Péntek Róbert, Vas Megyei Polgárőr Szövetség sajtóreferense
 
Vas Megyei Rendőr-főkapitányság tárgyjutalomba részesítette:
  • Bencsik Gézát, a Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület elnökét
 
Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tárgyjutalomban részesítette:
  • Bertha Józsefet, a Claudius Polgárőr Egyesület tagját
  • Gróf Róbertet, a Borostyánkő Mentőcsoport tagját
 
A Vas Megyei Vadászkamara elnöke tárgyjutalmat ajánlott fel:
  • Horváth Gyulának, a Csörötneki Polgárőr Egyesület tagjának. 
 
A Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Vas megyei Szervezete tárgyjutalomban részesítette:
  • Bárány Zoltánt, a Jánosháza Polgárőr Egyesület tagját
 
A VMPSZ a Polgárőr Mozgalom támogatásáért tárgyjutalomban részesült:
  • Fódi Károly tűzoltó századost, járási katasztrófavédelmi megbízottat
 
Kiváló polgárőr munkájukért tárgyjutalomban részesültek:
           
  1. Takács Sándor,           Bobai PE
  2. Varasdi Bálint,           Kráter ÖTPE
  3. Nováki Zoltán,           Jánosházi Önvédelmi PE
  4. Sali Zsolt,       Köcski PE
  5. Szakonyi Norbert,      Nemeskocsi PE
  6. Princzes Anita,           Vönöcki PE
  7. Takács Gyula,Magyarszombatfai PE
  8. Zsiga Attila,    Szattai PE
  9. Soós Kálmán,  Veleméri PE
  10. Dr. Adelwöhrer Norbert Erich,          Bajánsenyei PE
  11. Tóth Huba,      Kőszegszerdahelyi ÖTPE
  12. Balikó Gábor,Csepreg Közbiztonságáért PE
  13. Mészáros Sándor,       Vásárosmiskei ÖTPE-átveszi Dankovics Antalné, az egyesület tagja
  14. Tóth Ferenc,    Vásárosmiskei ÖTPE-átveszi Pócza József, az egyesület elnöke
  15. Csiszár Péter,  Sárvári PE, átveszi Kovács Ferenc Úr, az egyesület képviseletében
  16. Tóth Toki Viktor,       Sárvári PE, átveszi Kovács Ferenc Úr, az egyesület képviseletében
  17. Baráth András,           Hosszúperesztegi PE
  18. Vezendi Gergely,        Répcelaki PE-átveszi Bakk Jenő Úr, az egyesület képviseletében
  19. Németh János,Répcelaki PE
  20. Horváth Tiborné,        Rönöki PE
  21. Németh Imre,  Vasvári ÖTPE
  22. Winkelbauer Zsófia,   Vasvári ÖTPE
  23. Babócs Ferenc,           Olaszfai PE-munkahelyi elfogaltság miatt később veszi át 
  24. Orbán Ottó, Gencsapáti-Perenye PE
  25. Hende Imre László,    Szombathelyi PE 
 
Gratulálunk mindenkinek!

Az esemény képgalériája a fotóra kattintva érhető el!
forrás: Vasipolgárőrök.hu