Küldöttgyűlést tartott a Vas Megyei Polgárőr Szövetség

2020. szeptember 06. 20:58
Küldöttgyűlést tartott a Vas Megyei Polgárőr Szövetség
A Covid-19 járvány miatt fokozott biztonsági intézkedések közt zajlott a Vas Megyei Polgárőr Szövetség tisztújító közgyűlése. A küldöttek és vendégek a Szombathelyi Rendőrkapitányságra testhőmérséklet-ellenőrzés után, illetve maszkban léphettek be, de kézfertőtlenítő is biztosítva volt számukra.   


A közgyűlés napirendi pontjainak ismertetése után dr. Hende Csaba az Országgyűlés törvényalkotásáért felelős alelnöke, országgyűlési képviselő lépett a pódiumra. Dr. Hende Csaba köszönti a Vas megyei polgárőröketBeszédében kitért a COVID helyzetre és arra, hogy az önkénteseknek a védekezésben nagyon fontos szerepük van.  Köszönetet mondott mindazon szervezeteknek, akik folyamatosan dolgoznak a járvány elleni védekezésben. Kiemelte, hogy a polgárőrök kimagasló óraszámban járulnak és járultak hozzá a járvánnyal szembeni küzdelemhez.

Ebben az évben rengeteg új fogalmat tanulhattunk COVID-19, karantén, rendeleti kormányzás és sorolhatnám – kezdte beszédét Bedi Ákos a Vas Megyei Polgárőr Szövetség (VMPSZ) elnöke, aki elmondta, hogy a küldött közgyűlést csak most sikerült megrendezni, mivel ez idáig a korlátozások miatt nem volt rá lehetőség. A veszélyhelyzet feloldását követően minden egyesületnek kilencven nap áll rendelkezésére, hogy megtartsa éves közgyűlését. Ennek szem előtt tartásával került megrendezésre a VMPSZ közgyűlése. Országos szinten kétmillió járványügyi szolgálat került végrehajtásra a veszélyhelyzet miatt. A hivatásos szerveknél az állomány tagjai esküt tesznek, hogy akár életük kockáztatásával is megvédik a hazát és annak lakosait. A polgárőrök fogadalmat tesznek, mikor vállalják a polgárőri feladatok ellátását, amelyben ilyen kitételek nincsenek. Szavaznak a Vas megyei polgárőr küldöttekEnnek ellenére a polgárőrök nagyon magas óraszámmal álltak helyt a járványügyi védekezés során. Érettségi vizsgák rendjének, valamint Országos, reprezentatív COVID-19 szűrővizsgálat biztosításában segítettek. Karantén idején folyamatosan járták az utcákat, ellenőrizték a köztereket, középületeket, illetve rengeteg karitatív tevékenységgel járultak hozzá az otthonmaradók mindennapi szükségleteinek beszerzéséhez. Közreműködtek idősek otthonának fertőtlenítésében és lezárt határátkelő helyek ellenőrzésében is.
Az elnök kitért a 2019. évi főbb eseményekre is. A Körmenden megrendezett jelzőőri oktatásra, a három megyére kiterjedő – Zala, Veszprém és Vas megye – a megyehatárok településein összevont reprezentatív célú polgárőr szolgálatára. Részt vettek a megyei polgárőrök a TFA Hungary Bük településen megrendezett tűzoltóverseny biztosításában. Bedi Ákos értékeli a Vas megyei polgárőrök 2019-es munkájátMegrendezésre került a megyei polgárőr nap, a Claudius Polgárőr Egyesület 15 évfordulóját ünnepelve. Kiemelte a VMPSZ Kommunikációs Csoport tevékenységét. A III. Nyugat-magyarországi Kommunikációs Fórum talán egyek legelismerőbb vonzata az volt, hogy 2020. február 21-én az Országos Polgárőr Szövetség ennek mintájára rendezte meg az I. Országos Kommunikációs Fórumot, ahol Vas megye kiemelt meghívottként volt jelen.

A Gazdasági és Felügyelő Bizottsági beszámolók után a közgyűlés döntött egy kizárásról, majd a VMPSZ elnökének, elnökségének és a Felügyelő Bizottság tagjainak megválasztása következett. A küldöttgyűlés a VMPSZ elnökének újra Bedi Ákost szavazta meg egyhangú szavazattal.

Az eseményen elismerések átadására is sor került. Az Országos Polgárőr Szövetség a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát adományozta az eddig végzett kiemelkedő munkája elismeréséül Bencsik Gézának, a Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület elnökének, illetve Sebők Csabának, a Magyarszombatfai Polgárőr Egyesület tagjának. A Polgárőr Érdemkereszt Ezüst fokozatát kapta Jámbor Józsefnek, a Hosszúperesztegi Polgárőr Egyesület tagjának, Szabó Ferencnek, a Csörötneki Polgárőr Egyesület tagjának, valamint posztumusz elismerést kapott Horváth Imre, a Sárvár Város Polgárőr Egyesület tagja. A Polgárőr Érdemkereszt Bronz fokozatát vehette át Halvax Ágnes a Táplánszentkereszti Polgárőr Egyesület elnöke, Horváth Lajos, a Szombathelyi Polgárőr Egyesület tagja, valamint posztumusz elismerést kapott ifj. Zsiga Jenő, a Szattai Polgárőr Egyesület tagja. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a polgárőr mozgalomban végzett tevékenységéért elnöki elismerésben és jutalomban részesítette Németh Ferencet, a Gyöngyöshermán-Szentkirályi PE tagját.