Illegális szemetelőt buktattak le

2020. október 01. 13:20
Illegális szemetelőt buktattak le
Zöld területen pakolta le a hulladékot egy férfi, akit a polgárőrök már korábban figyelmeztettek, hogy a tilosban jár.
Újra megjelent az a furgonvezető Takácsi külterületén, akinek a figyelmét már korábban is felhívták a polgárőrök, hogy a szemétlerakás tilos, illetve szankciókat vonhat maga után.

- Tegnap délután ismét megjelent az ismerős fehér kisteherszállító, amelyből jelentős mennyiségű szemetet pakoltak ki a zöld területen. Mivel ismert volt számunkra az elkövető, telefonon próbáltuk meg utólérni, hogy számolja fel a szemétkupacot, amelyet kivitt a fás területre, azonban a férfi nem volt elérhető. Természetesen a rendőrséget értesítettük a történtekről. Az esetről fényképfelvételek is rendelkezésre állnak – többek között a szemetelők gépkocsijáról - ez nagy segítséget jelent a tettes, vagy tettesek felkutatásában – mondta el Borsos László, a Takácsi Polgárőr Egyesület elnöke.

Mint arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk
,
az illegális szemétlerakók felszámolásában jelentős szerepet vállalt az Országos Polgárőr Szövetség. A társhatóságokkal, együttműködőkkel közösen – rendőrség, mezőőrség, Magyar Közút Nonprofit Zrt, közterületfelügyelet, önkormányzatok. – megkezdte tevékenységét, aminek köszönhetően már több helyszínen is azonosítottak szemetelőket, akiket természetesen megfelelően szankcionáltak – általában környezetvédelmi bírsággal.