Dunai Hajós Emlékverseny

2015. október 02. 14:07
Dunai Hajós Emlékverseny
2015. szeptember 26-án, szombaton, sikeresen lebonyolításra került a vízi polgárőr tagozat szervezésében Kunszigeten, az immár IV. alkalommal megrendezett „Dunai Hajós Perjési Frigyes Emlékverseny”.

A versenyen ország minden részéből 9 csapat vett részt a szabadtéri sport és ügyességi rendezvényen. A vízi versenyek és a lövészet mellett ügyességi akadálypályán kellett megmérkőzniük, valamint környezet- és természetvédelmi elméleti feladatokat oldottak meg.

A szoros küzdelemben több versenyszámban és összetettben is eredményeket hirdettünk. A támogatóinknak (RLAN Internet Kft., Országos Polgárőr Szövetség, Felső-Dunai Vízi Polgárőrség) köszönhetően értékes nyeremények (Tisza Tavi hétvégi pihenés, Fertő tavi hajózás, stb.) kerültek kiosztásra a nyertesek között. Természetesen az érmek és kupák mellett, minden csapat emléklapokat kapott és kellemes élményekkel gazdagodott a verseny napján.

Szerencsénkre az időjárás is segített minket: az előző napi özönvízszerű eső után, már csak a reggeli órákban volt némi eső, de az is elállt, így klasszikus őszi időben kellemes hangulatban telt el a nap.

Köszönhetően a Győr Megyei Rendőr-főkapitányság támogatásának a nap során folyamatosan, de a nap végén külön-külön is lehetőség volt a csapatoknak és a vendégeknek egy Mosoni Dunai hajózásra, ahol természetesen a gyönyörű környezet mellett a nagy teljesítményű hajók sebességét is megtapasztalhatták a résztvevők.

Az összetett versenyt a Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola csapata nyerte meg.

A versenyszervezőinek döntése alapján a 2016. évi versenyt már nem ősszel, hanem a kora nyári időszakban fogjuk megszervezni. Ennek helyszíne Győr lesz, melynek egyeztetései már el is kezdődtek.